Szerző: admin

Bakonycsernyén a Petőfi utcában történt a baleset. Összesen 3 gépjármű és 5 személy volt érintett a balesetben. Helyszíni információk szerint az elől haladó Opel Corsa balra szeretett volna bekanyarodni, egy kapubejáróba, de ez a mögötte haladó másik két gépjármű vezetője későn vette észre és egymásba csúsztak az autók. A kis sebességnek köszönhetően, személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. Összesen négy felnőtt és egy gyermek utazott a gépjárművekben, senki nem sérült meg a balesetben. A biztonságkedvéért több mentő egység is érkezett az esethez, de ellátásra senkinek sem volt szüksége. A nagy meleg miatt a helyszínelés és műszaki mentés…

Read More

Az elsődleges információk szerint a z Audi A4-es személygépkocsi vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg az autó sebességét, ezért a lovardánál található balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a gépjármű felett és kisodródott az útpadkára. Megpróbálta korrigálni a sodródást, de ezt a manővert már nem tudta végrehajtani és többször megpördülve, forgalommal szemben állt meg a vízelvezető árokban, a tetejére borulva. A gépjárműben egy férfi, valamint egy év körül kisgyerek és egy kismama utazott, akik vélhetően nem használták a biztonsági övet.. A baleset után mind a hárman kiszálltak az autóból. Helyszíni információk szerint súlyos sérülést egyikőjük sem szenvedett, a helyszínre összesen…

Read More

A reggeli órákban közlekedési baleset történt Móron a Deák Ferenc utcában. Eddig információk szerint egy Toyota Avensis típusú személygépkocsi nem adta meg az elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő Peugeot 206-os személygépkocsinak. Az ütközés következtében egy személy könnyebben sérült, őt a mentők a helyszínen ellátták, valamint mind a két autó bal eleje megsérült, a Peugeot jobb első kereke ki is törött. Műszaki mentés és helyszínelés idején, félpályán haladt a forgalom. A helyszínelést követően a forgalmi akadályt a Móri tűzoltók számolták fel.

Read More

Söréd közelében, Székesfehérvár irányából közlekedett egy Peugeot 206-os gépkocsi, haladása közben (eddig tisztázatlan körülmények között) egy balra ívelő kanyarban előszőr a jobb oldali útpadkán megcsúszott, majd a gépkocsi irányíthatatlanná vált, átsodródott a menetiránnyal szembeni forgalmi sávba, ahol a vízelvezető árok falának csapódott. A nagy sebességgel becsapódó gépkocsi a becsapódástól körülbelül 15m-re állt meg a vízelvezető árokban. Egy fő utazott a gépkocsiban, aki a baleset után önerejéből kiszállt a törött Peugeotból, azonban a helyszínen megtudtuk a Rendőrség munkatársaitól, hogy a gépkocsit vezető úr, nem használta a biztonsági övet. A Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a gépkocsivezető súlyos, életveszélyes gerinc és fejsérülést szenvedett, a…

Read More

Fiatal pár kért segítséget a 112-es segélyhívón, a Gaja-völgyben található Alba Regia forrás közelében. A mentőszolgálattól kapott helyszíni információk szerint, a hölgy súlyos láb sérülést szenvedett. A nehéz terepviszonyok miatt a Móri Önkormányzati Tűzoltók és a Móri Önkéntes Tűzoltók valamint a helyi erdészet szakemberei segítettek a sérült mozgatásában és a mentőautóhoz szállításában. A hölgyet stabil állapotban a Székesfehérvári kórházba szállították további ellátásra.

Read More

Reggeli órákban közlekedési baleset történt a 81-es főúton Mór térségében. Az elsődleges információk szerint 2 gépjármű ütközött össze. Helyszíni információk szerint a Mercedes balra kanyarodott be egy föld útra, közben a Peugeot több gépjármű előzésébe kezdett. A Peugeot vezetője későn vette észre a kanyarodó Mercedest és a bal oldalának ütközött. Az ütközés ereje miatt a Mercedes vezetőoldali ajtaja beszorult és mind a két gépjárműben kinyíltak a légzsákok. A balesetben két személy könnyebb sérüléseket szenvedett, közülük egy főt a mentőszolgálat további kivizsgálásra kórházba szállított. Mercedesben több postagalambot szállított a tulajdonos, a madarakat a tulajdonos kérésére a tűzoltók elengedték, így…

Read More

Nem sokkal dél után 4 gépjármű ütközött össze a 81. főúton Söréd térségében. Helyszíni információk szerint a Volkswagen Crafter vezetője későn vette észre, hogy megáll a forgalom az úttesten. Már nem tudta elkerülni az ütközést és a Skoda hátuljának ütközött. A Skoda áttért a másik forgalmi sávba és neki csapódott az ott álló autószállító trélernek, közben a tréler előtt haladó Audi bal hátsó ajtajának is neki ütközött. Az ütközést követően a Skoda utasa könnyebb kéz sérülést szenvedett. A műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljese útzár volt érvényben az útszakaszon. Móri tűzoltók segítettek a forgalmi akadály megszüntetésében.

Read More

Közlekedési baleset történt Mór belterületén. A helyszíni információk szerint elsőbbség meg nem adása miatt történt a baleset. Az Opel vezetője nem adta meg az elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő másik autónak, ezért érintőleg összeütköztek. Az ütközés következtében az Opel lesodródott az úttestről és a vízelvezető árokban állt meg. Úgy tudjuk, az esetben egy személy könnyebb sérüléseket szenvedett, őt a mentőszolgálat kórházba szállította további kivizsgálásra. A műszaki mentést a Móri Önkormányzati Tűzoltók és a Móri Önkéntes Tűzoltók végezték el.

Read More

Sajnos tegnap sem telt nyugodtan a móri tűzoltók szolgálata. Nem sokkal éjfél előtt súlyos közlekedési baleset történt a 81-es főút, Felsődobos határában. Eddig tisztázatlan körülmények között egy a Peugeot típusú személygépkocsi haladása közben egy tehergépjármű pótkocsijának ütközött, majd az oldalára borult. A gépkocsiban egy 45 év körüli férfi utazott, akit a tűzoltók lapáthordágy segítségével emelték ki a roncsból, ezután további ellátásra átadták a mentőszolgálatnak. Mint megtudjuk a férfi súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben. A sérült kimentése és ellátása után a tűzoltók elvégezték a műszaki mentést. Ezután helyszínelés ideje alatt segítséget nyújtottak a rendőségnek.

Read More

Délelőtt történt közlekedési baleset a 62. számú úton, Perkáta közelében. Helyszíni információk szerint pótkocsit vontató traktornak ütközött egy személygépkocsi. A személygépkocsiban két fő utazott, akik közül a jobb oldali ülésben lévő személy a roncsok közé szorult. Őt a Dunaújvárosi tűzoltók szabadították ki. Miután a sérülteket ellátásra átadták a mentőszolgálat szakembereinek, megkezdték a gépjármű áramtalanítását, valamint a gépjárműben található gáztartály elzárását. A sérülést szenvedett személyeket mentőhelikopterrel, illetve mentőautóval szállították a Székesfehérvári kórházban, súlyos, életveszélyes állapotban. Az érintett útszakaszt hosszú órákra lezárta a Rendőség a helyszínelés idejére. Fotók: Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados, Fejér MKI

Read More