Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt kora reggel Csákvár és Gánt között. Helyszíni információk szerint két személygépjármű ütközött, melyben egy-egy fő utazott. Az egyik gépjárműben utazó sofőr beszorult a roncsok közé. A káresethez elsőként a Csákvári Önkéntes Tűzoltók érkeztek ki, akik kifeszítették a gépjármű ajtaját, így a Mentőszolgálat munkatársai megkezdték a sérült ellátását. Később érkező Székesfehérvári Tűzoltók, feszítővágó segítségével szabaddá tették az utat a sérült személy kiemeléséhez. A Mentőszolgálat tájékoztatása szerint mint a két gépkocsivezető könnyű sérüléseket szenvedett. Forrás: Csákvári Tűzoltó Egyesület
Szerző: admin
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2021. április 18-án 16 óra 39 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Móron, a Cserhát utca egyik lakásának fürdőszobájában egy 51 éves nő mindkét könyökénél megvágta magát, és életfunkciói nem működnek. A bejelentést követően három percen belül érkezett a helyszínre Szántó Zoltán rendőr főtörzsőrmester, aki a fürdőkádban ülve találta az önmagát megsebesítő, eszméletlen nőt. A Móri Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője azonnal megkezdte az asszony újraélesztését a korábban a Police Medic képzésen elsajátított életmentő technika alkalmazásával, melynek köszönhetően sikerült állapotát stabilizálni. Ezt követően, a mentőhelikopterrel kiérkező egészségügyiseknek az egyenruhás a szakszerűen ellátott beteget átadta, akit a mentőszolgálat…
Kazánházban elhelyezett használati tárgyak és berendezések égtek Móron egy családiházban. A Móri Önkormányzati Tűzoltók perceken belül a helyszínre érkeztek, velük egy időben riasztva lettek még a Székesfehérvári és Kisbéri tűzoltók is, valamint a Bodajki Önkéntes tűzoltók. A Móri tűzoltók kiérkezésekor az ott lakók slaggal már megkezdték a tűz oltását, de a tüzet végül a Móri és Bodajki lánglovagok fékezték meg, így az nem terjedt át a lakóépület többi részére. A lakóingatlan egésze füsttel telítődött, ezért az egységek szellőztetés után hőkamerával átvizsgálták a tűzzel érintett épület részt, tovább izzó részek után kutatva. Miután megállapítást nyert, hogy a tűz nem terjedt át…
Iszkaszentgyörgy és Kincsesbánya között közlekedett egy Opel típusú személygépkocsi. Egy balra ívelő kanyarban feltehetően a vizes úton megcsúszott. A gépjárművezetője elveszítette uralmát a gépjármű felett és az útmenti vízelvezető árokba borult. A gépjármű fejtetőn állt meg. Az Opelban összesen négyen utaztak, egy fő könnyebben sérült, őt a Mentőszolgálat kórházba szállította kivizsgálásra. Műszaki mentés és helyszínelés ideje alatt félpályán haladt a forgalom.
Ismét felcsaptak a lángok Mór közelében a 81. főút mellett az épülő kerékpárút környékén. Körülbelül 2 ha területen égett száraz tarló, amit a Móri Önkormányzati Tűzoltóság és a Bodajki Önkéntes Tűzoltóság tűzoltói közös erővel, egy gyorsbeavatkozóval és több kézi szerszámmal oltottak el. Az oltást nagyban nehezítette az erős szél. Fotók és videó: Bodajk ÖTE és rescuepress
Móri lánglovagoknak ma kijutott a tűzesetből. Kora este a 81. sz. főút mellett kapott lángra a tarló. Több száz négyzetméteren égett a száraz tarló. A Móri Önkormányzati tűzoltók kéziszerszámokkal gyorsan fékezték a lángokat, így az nem terjedt át az út menti fasorra.
Mór belvárosához közel, menet közben füstölni kezdett egy Opel Kadett motortere. Az autó vezetője ahogy észrevette a bajt, azonnal félreállt egy kapu bejáróba és a vele együtt utazó személyekkel épségben elhagyták a gépjárművet. Ezzel egy időben értesítésették a tűzoltókat a 112-es segélyhívón. A Móri Önkormányzati tűzoltók a jelzést követően, perceken belül a helyszínre érkeztek és megkezdték a gépjármű oltását két előre szerelt sugárral. A gyors segítségnek köszönhetően nagyobb baj nem történt és nem sérült meg senki, de sajnos a gépjármű használhatatlanná vált, mert a tűz átterjedt az utastér egy részére. A beavatkozás ideje alatt egy sávon haladt a forgalom, ami…
